Koppanás
A soká építgetett légvár immáron gyomos rom,
Halmaz, mely úgy fogalmaz, nem tudom
már honnan omlottam le, bomlottam szét,
feledve örömök édes manna ízét.
Kihűlt vulkán vakarja tar kürtőjét egy bolygón,
Lélektelen űr, ahol se fönt se lent, csak lebegés,
elég ahhoz, hogy legyen éjsötét belegebedés
a hiábavaló várakozásba, süppedve csalatkozásba.
Kósza vándor huppan földre csillagok közül,
Könyörtelen a homok, nem akar változást,
Előélettelen temet törvények fogságába,
Széthullás a menedék, ahol az élet végre kimúl.
Serceg a gramofon egy töpszli ráng s láng festi
lenyugvó fénybe arcát, ráncai rőtszínű folyamok,
Kora leolvashatatlan csak van van és van, és soha nincs,
nem kell senkinek ekkora kincs.
Kovakő szikrázik egy szőrös mancsban,
s a szalmafüstből tűz mászik elő és írigység,
villan a kvarc ahogy a homlokra csap és a marok
fojtogat, egy bábot amiben én bújtam el.
Copy, Copy koppanás és paste.
