Szellemváros

Kihalt ez a szellemváros,

Mert a kísértet asszonyok nem szültek,

Asztal lábakért dulakodtak,

Vagy holmi hülye testekbe belebújtak

Születve újjá talmi alkalmi szekszért.

Sehol egy roppanás, recsegés, egy

baljós fuvallat, egy rossz ómen,

Mily kihalt a tömegtől zsúfolt bitument,

Mindenhol csak ember meg eb, meg

azok az áruló üdvözült lelkek,

Akik persze hittek és életüknek

tartalmat adtak, fogantak, meghaltak,

egyik sem számkivetett, ülnek a Mennyben,

Mint egy kávézóban anno, üdvözült szerepben.

Kihalt ez a szellemváros,

sehol egy ghoszt, mely sármos,

mellyel lebbenhetnén cifra kupolák felett,

libegőre ülnénk, ölünkben gyerek,

Bocs, fordított a szerep.

Ej, de jó lenne kísérteni, de nincs kivel,

Elszellentek innen ezrivel a régi kivertek,

a kedves cimbora temetetlenek,

a jópofa ártók, a reinkarnációra hiába várók.

Mert hit ébredt, a francba

S hogy nem lesz zord az ítélet, ha hiszel abba,

hogy van túlvilág, az szép és fényes,

S húsódat is visszkapod, bevettétek?

Immáron én is távozom,

Talán valahol vár egy táncoló asztal,

Egy ezoterikus csoport, mely marasztal,

Nem bírok ennyi malaszttal.