Plakátba zárva

Vesdd le a harmadik dimenziód ha őt akarod!

Hajszold a felszínes tündöklést, a biztos beteljesülést!

A térbeli kiterjesedés balaszt, mely magában hordoz

Szenvedést, és ugye mily könnyen eltalálnak nyílhegyek?

Nem fúrodhat ő belé szilánk, nem váj bőrébe méregfog,

Műtermi fotójának báját egy város nyála tapassza

A hirdetések oszlopára, elérhetetlen célul tűzve

ki az eszményt, melynek térhatása immáron elveszett.

Bámulnánk örökre, plakát magányunkba zárva,

Tekintetünk a csábítás origójára szögezve,

A hihetetlentől kábán, harmadik dimenziójaként,

Látványához pórázon kikötve.

Szennyezük fenségét csipás ámulásunkkal,

Tébolyultan csaholva tapinthatatlansága után,

Megkapni mindazt, ami belőlünk kimaradt

és kifosztott kirakatunkat teletömni ővele.

Ázott cafattá csókolnánk tökéletességét

Habzsolva perceit, amit nem velünk élt át,

Őt akarjuk egysíkuságunk ellenszereként,

S beteljesedne még e Földön a vak remény.

Aztán, feledjük, fealdjuk, mert mégiscsak

rádöbbent múlandóságára a fránya idő,

savas eső mossa le mosolyát, míg vele ázunk,

és új plakát kell feledtesse gyászunk.

Mert élni s nem romlani vágyunk vele,

Pótszerekkel kell legyen a világ tele!

Új allűrök kecsegtessenek távlatokkal,

Különben magunkkal kell nézzünk szembe.

Ő elárult, hisz sárgult, ahogy a lomb ősszel,

és kifakult, ahogy bőrünk színét kiszívja a tél.

Le kellett, hogy vakarja egy éles kés és

Fedje őt új klissé, gyógyítsa be friss enyvezés.