Gyilkos elmék

Kitervelten élnek, kimódoltan osztanak.
A véletlenre nem bíznak semmit.
Az elveket használják és nem hagyják
hogy azok győzelme saját rögeszméjük
fölé kerekedve legyűrje önnön érdekük.
Jó nekik és rossz nekünk.
Amolyan robot módra jönnek mennek,
és minden álmot tönkre tesznek,
eltaposnak, ha indulnál, megtapsolnak,
ha horgukra akadtál, kényük kedvük szerint.

Kétségtelen, hogy ez így igazságtalan,
egyenlőtlen harc: amíg te rajongsz önfeledt,
addig számolják a perceket, annyi időt hagyva,
hogy tervük valóra váljon, s átgázolnak
ábrándozáson, átrajzolva sorsot, tenyeret.

Fojt ahogy tolonganak, mint egy román helyi járaton
a tömeg, de ők, geometrikus rendben gyilkolnak,
s ölnek, tömegsírokba szánnak, öltönyös hóhérok,
kreált szabályok szerint kaszabolók, torzult arcú törtetők,
soha semmiért számon nem kérhetők.

Övék a rend, legyen bármily tébolyult,
övék a rendszer, hisz hozzájuk idomult.
Övék a föld, az universum, az apokalipszis,
Létüktől az egész teremtés szepszis,
és már nincs mit megrontson rajtuk az ördög.

Dögszagú kút a szemük,
Mérgezett a szívük s a lelkük.
Gyilkos elmék, logikájuk fényes,
Következmény nélküliség nem egyenlő vétek:
Túl fognak élni embert, istent, engem s téged.