BMW-sek, Audisok, Alfások,
mindegyikre hirtelen rátört a
szenvedélyes szedhetnék,

Fortyogó aszfalton kúlerek zúgnak
Tihany felé a melegtől levengyulladva
Ó mily szörnyű emlék!

Ülünk se kondi, se rádió,
Se wifi, csak végtelen autókígyó,
és füredtől végestelen dugó.

Néhány tőért indultak a népek,
csak úgy spontán, nincs ebben semmi
én meg levendülledt szemmel csak nézek.

Néha a gázra, néha a fékre lépek,
és ahogy cammogunk kilométeren át,
fogadni mernék, agyilag nem épek.

Termesztik Tihanyban vagy kétszáz éve
és egész nyáron szüretelhető
de most levendulakodnak érte,

Mert a levendula feszt kihagyhatatlan,
akkor is ha a fekete dukk a karosszériáról,
a tűző nap hevétől lepattan.

Nem idilli ez a gutaütött levendili
levendögölnétek meg mind!
Lévén, hogy csordultig a bili,

Mit beszélek én, hugyoznék, de hova,
Egy aszott tőre? Irány Aszófőre?
Ahol hátha már nem terem levendula?

És szomjanhal a gyerek, facsarnátok szörpöt,
Abból a palántából, ami miatt izzadunk
és amiért ti végtére is itt nyüzsögtök?

Nem mi?! Főjünk meg az autóba,
Várjunk, míg a levendégség véget ér,
Míg az utolsó lila köteg is gazdát cserél.

Engedjetek a nyaralónkba végre!
Levedlettük mi már minden ruhánk,
Irtsátok ki kertünkből is levendulánk!

Nem akarok többé ilyen növényt, nem soha,
Hiába oly illatos és pompásan lila,
A rátarti béemwések jutnak eszembe róla.