Ez volt az utolsó haladék a sorsnak.
Hát jó, ha Nem jön a az ünnep,
Boldog nász helyett köttessen meg az üzlet
Alkuszik a becsüs, nincs fehér lova,
Azt mondja 150 pacis a kocsija,
S hogy elférsz benne te porcelánhölgy,
Ábrándokat nem kell tovább szőjj
Tovább aggódni kár,
Éljen az újdonsült pár
Mutakozhatunk, irigykedjenek ránk
A vágyak netovábbja nem ez a pénzes pojáca
Ki egy porcelán nőt kerített markába.
Szíve zárt vitrin, hol már sokan porosodtak
Kik azt mondták, másnak úgyse kellek,
Azt csivitelik verebek, hogy optikai célzattal szerzett.
Bókokból tákolt ostromlétrák, mind reszketeg
Röhögő görcsöt kap a feltűnési viszketeg: Hogy
hullanak a vérző szívek reménytelen poklokra.
Hű de nagyot koppannak a vesztésre születtek
Üvegmázas trikó majolika szoknya,
Kifinomultságomhoz ő túl otromba
Dísz tárgynak vagyok jó a kirakatba.
A vágyak netovábbja, nem ez a pénzeszsák pojáca
Ki egy procelén nőt szorít markába.
Úgy szorongat a végén még összetör
Szilánkom éles, mint egy francia tőr
Hol a papir, hogy szerethet engem?
Hol a papir, hogy ért hozzám ha hozzám ér
Hol a papír hogy ölelhet engem
Papirt kerek, pecsetest, hivatalost!
Persze hogy van, íme pecsetes,
Ecserin százért vettem az egészet.
Hozzá a fehér lovas porté,
ugye király ugye vagány, női lélekvezető jogosítvány
De kihez beszélek, hisz ez egy procelán
Jaj a fenébe, megvágtam a kezem!
Mennyi éles szilánk, jaj nekem.
