A Bálna, akire Laci van írva

Képzeljétek, él egy ember Pesten,
Találkoztam vele szülő tréningen,
Először azt hittem, a Bálna,
De „Laci“, e nevet tűzte mellkasára.

Ugyanúgy habogott, hadart,
Mint a kossuthlajos utcai fazon,
Hirtelen nosztalgiát ébresztett,
Motor, Judas Priest, indiai nők hőfoka,

De nem, nem ő volt a Bálna,
Alterego, bár ugyanaz a feeling,
Érezetem, ha azt mondom, te vagy Bálna,
Erre Bálna-szerű fejét nemlegesen rázza.

Kicsi az esély arra, hogy valaki ismétlődjön,
ráadásul egy időben, ezen a Földön,
Sőt egy városban,  itt Budapesten,
Mikor beszélni kezdett, majd hanyatt estem,

Nem attól, amit mondott, hanem ahogyan,
Kicsit dadogott is, a felét se értették, csak én,
Mert én már gyakorlatot szereztem az igazi Bálnán,
El tudtam igazodni a „Laci“ mondókáján.

Olyan volt, mint egy Bálna konzerv,
Mint a sózott marhahús egy fregatton,
Nem olyan, mint a friss, de csillapítja az éhséget,
Faltam titokban e Bálnaszerű jelenséget.

S oldalba böktem feleségem: Hallod? Gurguláz!
De őt hidegen hagyta e természeti jelenség,
Van-e rajtam kívül, akit érdekel még? talán Ermias?
vagy a Költőkör, kinek meghallgatni, kötelesség:

Él egy ember, az a Bálna akire „Laci“ van írva,
Ugyanúgy remeg szája, s nagydarab, szelíd állat,
De nem ragozom tovább, talán ti értitek:
Ez megmagyarázhatatlan, mint a motor,
Melynek nem tartozéka nő.