Ynakras

Veszett kutya

Megkergült a város,
Sikátorok kígyóként folytogatnak,
Macskakövek karmolják pofám,
A Hold éles fénye kínvallat,
De a sintér, aki eddig üldözött,
Szokatlanul kedves.

Kérges tenyér a járdakő,
A villamos sárga patkánnyá duzzadt,
Az autokerekek medvecukrok,
Nyalókák a kis iskolások,
Ingerem van, egyet megharapok,
Hideg ráz, farkam kókadt.

Kopaszodom, folyik nyálam,
Lassan mindenki szebb, nálam,
Elkerül az is aki kitaszajtott,
Bevágnak előttem kaput, ajtót,
Csak a sintér, aki eddig hajszolt,
Lett szokatlanul kedves.

Hozott nekem finom csemegét,
Kicsit keserű, de milyen figyelmes!
Még fehér kesztyűt is felvett,
Mint egy pincér, nem egy sintér,
Talán ő szeretne futtatni egy ilyen ebet,
Bár fogatlan, szőrtelen, nyáladzik és remeg.

Ha szeretne is futtatni, már nem megy...
Nem mozdulnak többé az izmok,
vakkantás se jön, meg se tudom köszönni,
Egy furcsa görcs a kutyaházam,
Hirtelen elsötétül a korcs való,
Mintha hozzám érne meleg kéz...nem, vaskampó.