Végfeldolgozó
Van egy ajtó az üzemcsarnokban,
Titkokat rejtő, úgy, mint hajdan,
Kelet kincseit rejtő szezám tárta barlang,
Ide most belépünk, felhúztad a sipkát?
Cipőd talpán az eldobható papucs?
Bajusz védőd rögzítsd, hogy ide bejuss.
Nyitom azt ajtót, jer utánam kolléga,
Az ott a zsákoló, benne kész protéka,
Csillogó kristályok, makulátlan tiszta,
mint a menyekben egy üdvözült lélek,
pedig ez matéria, GMP szerint gyártott,
A végfeldolgozóban jársz most.
A hatóanyag szentélye, hol a technológia
véget ér s a minőségtudat íme, lecsomagolva:
mert nincs is más áru, mint a minőség maga,
Csak megtestesülése lehet más és más forma,
Porok, folyadékok, oldatok, masszák,
Ugyanazt a szemlélelet kell, hogy hordozzák.
Dokumentálni kell a legapróbb részletet,
A legcsekélyebb eltérés, s a minőség elveszett,
Ha kósza csótányt, szőrszálat, döglött egeret
lel a mintavevő ellenőr, akkor az egész selejt,
Nem csak a szúrópróba szerint megbontott göngyöleg,
S az USA piacán a konkurencia helyedre betörhet.
Gondolkozz el ezeken, itt e szentélyben állva,
Nem nyúlhatsz semmihez, hátha fertőz nátha,
Anyagcserét nem folytat itt se gerinces, se féreg
Az anyag szempontjából az élet a méreg.
Mert sok sok pénz és munka fekszik az áruban,
Melyet a szennyek országának szánunk.
Most elhalkulok egy percre, tüdőzzük csendben
a pollenektől filterált éterien tiszta légteret,
Mocsokban fetrengő világnak gyártunk gyógyszereket,
Szeplőtlen tisztát, a szennyezés ppm-re limitált,
Mert Pandora szelencéje lenne az a gyógyszeres doboz,
Mely kétes tudást, eredetet tartalmaz, hordoz.
Induljunk, lélekben vidd magaddal az élményt,
A hegycsúcsok mesterséges érintetlenségét,
A szűzhó falra festett vakító tisztaságát, fényét,
Becsukom mögöttünk az ajtót, puffan hermetikusan,
Vedd le a bajuszkötőt, dobd el a papucsot, sipkát,
Mielőtt megrohad tőlünk a romolhatatlanság.
