Ablak egy világra
Cirádás pöcsét virít az egyik lapon,
egy bezárt világ nyílt meg előttem,
melynek rettegéssel telt méltósága
gyermekkorom óta vonzott,
sohasem tudtam hinni, hogy gonosz.
Kordában tartott szabadság lapul zsebembe,
egy hétre belekóstolhatok, az indulatok
s a vodkaízű üdvözlőcsókok csattanásába,
torlodó hangzók és usánkák ejtettek fogságba,
megmagyarázhatatlan ez a vonzalom.
Talán az ölembe pottyant lehetőségek elől
menekülök, az se tesz jót, ha túl szabad vagy,
A sehova se tartozás száműz a messzeségbe,
és boldogan lelnék bármilyen rögeszmére,
akire régi ismerősként, rábólinthatok.
Á, hát itt vagyok, drasztvuj, ordas tanok
melyeket hirdettek meredt csövü tankok,
de sohasem nézhettem farkasszemet veletek,
csak bebifláztam vesztett csaták dátumát, helyét,
Valójában kik haltak ott? Mit tudom én.
vörös nyakkendőt csomóztak nyakam köré,
és most szöknöm kell innen, van vizám,
Szűkre szabott készen kapott uniformisom,
amely meghatároz a mai napig, bár nem hordom,
Tudom, ezt hallani nem túl vidám.
Én, ki a legvidámabb barakk romjain nőttem fel,
Tartozom kiutat adni magamnak, s ime nyílt lehehőség:
nem tárhatja más elém azt a valóságot, ami az enyém,
Bár elfogadom, van ettől eltérő vélemény:
Nem kell erőltetett, más agya szülte eszmény.
Nyitottak egy ablakot előttem egy letűnt világra,
Mely tiport önérzetéből magát megrázva felkelt,
Rácson át benyújtva személyes adataimat, rám lelt,
és hív, szinte kitépve lelkem, mert még ragaszkodik,
mert meg akar érteni és magát megértetni.