Hangos a csengő és érces a nyitom,

Markáns arcél s körötte megannyi limlom

Festői rendetlenség ahol a szabadság lakik ,

körötte a második világháború még zajlik.

Petróleum lámpák,  amikben már nincs dzsin

évtizedes  holmik, áfor olajos bádog kanna

és róluk a történetek! Olvasni ilyet nem lehet

Gardróbok, cigányok, tönkrement életek,

telefonok, amik a képtelennél is képtelenebbek,

tábori képeslapok, színes újságok, titkok, talányok,

barnulő szerelmek, röplapok igazolványok.

Szinte minden repedt, hiányos,  annyit érnek

amennyit adnak érte, letűnt évtizedek relikviái

gyűjtőknek nagy gonddal félretéve

padláslakó tárgyak, porcelánok őrizve félve,

megkerült ferenc józsef bilijének letört füle végre.

Nagymagyar térkép és pornócsillag dedikált albuma,

százéves pakli kártya, amiből hiányzik a tökász,

pedig avval egymilliót érne, várni kell a szerencsére.

de a legnagyobb kincs itt a jó öreg cimbora

kinek törzshelye a hokedli s az előszoba,

merengve fújja  a füstöt, felette perceg a gázóra,

okolja magát, és közben ékszíjat igazít,

kikapcsolódásként rozsdás csavart lazít

és mindig tud egy újabb sztorit.

Néha felhív, ráérek-e, s mondom hogyne persze,

szép percek azok, már nem váltunk világot

iszogatunk, s reflektálunk a jelenre.

Nem szidunk senkit , csak szidoluzunk,

s csodáljuk letünt korok míves tárgyait,

alázattal suvickolva, félszavakkal társalogva.

Igazítjuk gépek csálé fedelét, rendezgetjük rádiók belét

helxére teszünk ezt azt, és megnyugszunk,

Működik újra, ami szemétbe lett dobva.

Aztán mesél, mesél a cimbora, monotonon,

Felettünk perceg az a kegyetlen gázóra,

Számol, talán visszafelé.