Albérlet
I.
Idegen szagot lehel a fridzsider.
Foszló tapéta mintázata kibélel.
Hasznot hajtok, avval, hogy vagyok,
S beérem a csöpögő csappal,
Szerénység? Nem. A takaró vég.
Beázik, penészes, remélem, olcsó.
Csempéjén kifutott sárgaborsó,
Vagy bableves. Nem leszek kotnyeles.
Talán valamennyit, elengednek…
„Kérem, itt ugye lehet..?”
„Itt bent?! Kint az utcán,
Szükség szerint könnyíthet magán,
Mert a biztosíték
Nem bírja el, drága a tarifa.”
Aha.
húszért hátha…
II.
„Mennyi??! Ezért??!
Ez a legcsodásabb luk,
Kilátás a szellős lifthoffra
Padlóján PVC, benn a WC,
20 éve sincs, hogy Lajosom mázolta!
Negyven, de csak önnek!
S ha nők ide nem jönnek.
Punktum,
rá egyet még aludhatunk
Vagy másképp is alkudhatunk…
Korkülönbség ideoda, kettecskén,
Ciróka-maróka, te meg én szuterén…
A készülék előtt összebújva…
Míg a vájlingba rotyog…
Tudom, a döntés szuverén…jog.
Jó, hát menjen, ha van jobb!
Velem fel nem érhet albérlet,
Mert én magamat adom.
Lesz, aki leszaggatja
Pongyolám…és én hagyom. „
