Passz
Passz, piros passz, ulti, betli,
Mehet a parti, mehet.
De nézzünk csak körül
Sötét szoba, álmos villanykörte,
Pislant le pókhálós magányából
A dohos gödörbe fényt öntve.
Kibicel a nyomor, az ősz remete
Odvában, hívunk és íberelünk.
Kontrázunk néha nyerünk
És végül elbukunk.
Hamutálca, kapszulák
és rajtuk egy csomag
Bontott kossuth doboza gördül
Ide oda a roskatag asztalon
Megrezzenve a kiterített
Piros durthmars ultira.
Egy hörpintés, a fröccs meleg,
Én hívok, de nem figyelek
Bemondtam, tudtam, hogy
Makkultimat buktam, de most
a játék a lényeg,
Hányszor megígértem már
és most itt vagyok!
Csak a Nagy Zsugás tudja,
Hogy került paklimba az öreg
Aki egykoron az álmaival együtt
Minket is az éjszakába elkergetett,
S a citigrillbe lábadoztunk,
De haragudni rá már akkor sem
Tudtunk, a fájdalmát reggeliztük
És másnap már újra nála aludtunk,
Mert ő sütötte regelire
a legfinomabb bundás kenyeret.
Betlit mondott és nyert az imént,
A több-mint-volt-osztálytárs apukája,
életem része ő, bennem őszülő szülő.
Sőt, életem egyetlen látomása!
Amely igaznak bizonyult!
Adu ász volt a Zsugás markában,
mikor a kételyt hívtam, ellenem kijátszotta,
Ősz hajával az első padsorban
Ült, mise után megismert,
Több év után, megváltozott.
Nem maradt semmije és nincsét
Osztja most szét, megtisztult lelkét
Egyetlen igaz kincsét,
Jelenével térített, aki megint kiterített
s megfogta gyenge
Lábakon álló durtmarsom.
Kudarcom az ajándékom,
Amit vele most megoszthatok.
Forintos alapon játsszunk
Kontrázunk néha nyerünk
És végül elbukunk.
De hárman együtt vagyunk szépek.
