Nemcsak 40 éveseké
Intelmek
Prefáció
Tüskés akác kora őszi napsütésben,
Merengve gondol a szebb napokra,
Amikor még bodzafákkal versengve
A lepkeszárnyak esengve tobzódtak
Mézillatal átitatott szirompamlagján.
Az akác másodvirágzását,
A tavaszt idéző bimbózását
Egy kései pillangó még félre érti:
A sóvár lomb suhogás, mint az
Érzéki suttogás, megrészegíti
S otthonra lel az elkésett vallomásban.
Vigyázz, az esély veszély!
Nem csak a 40-esé lehet a 20 éves lány!
Nem csak terád vár a 60 éves asszony!
De az esélyed hogy őket megkaphatod,
Most biz’ ebben a korban a legnagyobb.
Nagy az esély s az evvel járó veszély…
Veszett macskák a lakkfekete retikülök,
Jobb ha a vörös műkörmöket messze kerülöd!
Megéri a veszély? Dönteni ne félj!
Hű, hú, há, hát hogy mondhatok ilyet?
Ki mondta hogy élj is a lehetőséggel?
Játssz ostoba fajankót, és hülyét színlelj!
Tűrj, tűrj, tűrj
Tűrj, mert a lemondás mely többé tesz:
Durrantsák le előtted a vadat, te elenegedted.
Sándor cárként tűrj, tűrd, ahogy a látszat
Diadalíve alatt a papírforma győzelem
Bakanccsal tapossa apacs-arc-él nyugalmad.
Megélted, hogy jobban értékeled
A rendezett sorokban elvonulást,
Mint a megittasult győztes diadalt.!
Nincs vesztes, csak aki kiáll és mérkőzni mer..
Akit Vágó István felvagdal, miszlikbe aprít,
S mozgó pofaszakállal keresztbe lenyel.
Hű maradj
Utcaköveket fugáz majd ez az önuralom,
De bárki arra lép, előbbre jut a te utadon.
Jobb, mintsem egy tűsarok tőrként járja át
Hiú ábrándba fogant hódító szándékod.
Ne zörgess lefüggyönyzött konflisok ablakán!
Hitvesi ágyadba hullana bele ezer
Apróra tört üveg szilánk, felsebzé lelked,
Hitves csókban fogad alatt serceg a kvarc
A hűtlenség bére ez, ez lesz a sarc..
Nem kell, hogy messzire repülj,
Nem kell, hogy a tabukon átszédülj!
Mutass utat!
Elég egy jó könyv, ebben a korban
Egy árnyas veranda, behűtött sör.
Elég, ha egy kedves mozdulat helyezi
Azt a tölgyfa asztalra. Egy a lényeg
Hibáid ellenére hitvesed szeressen téged.
Érzékeid tompák, de mondásaid célzott bombák,
Vigyázz, légy jó utász, ne hidakat aknázz,
Robbants széjjel azt a gránit sziklát,
Mely az igazság keresők útjában áll!
Te már tudod, mely útszéli fű ehető
S melyik a dudva, a tövises gyom.
Adj szabad elvonulást a vőlegényeknek
Szibériában felejtett harcoló partizán alakulat,
Mely élesített fegyverrel ront az első turistákra?
Csak ennyi lennénk mi, vicc, röhejes hadmozdulat?
Ujjal mutogassanak, hátbaverjenek, rágógumit adjanak?
„Tata, nincs itt durca,. „Sztálin is má’ rég meghalt.”
Ugyan! Az erkölcs rongyos lobogó, le(e)ngedheted.
Lefotóznak, s tovább kardoznak nyelvükkel
Ahogy a buszuk a vesztük fele vollgázzal rohan.
Tán még mehetnél velük, s a lenyúlt nőkkel,
De érzed csapda ez, trójai egymást faló:
Laookon papom! Az áldozat úgy hősi, ha marcangoló!
Szabad elvonulást a völegényeknek!!!
(Utolsó felszólítás)
A vesztes csaták szövik immár páncélinged,
Óvják benned az éhező Gandhit, a Bölcsességed.
A lemondás, semmi más, ami szemüveged lehet,
Tegyél fel olyan erős dioptriát, mely kiszűri
A csábító ragyogást, eltereli lankadó figyelmedet.
Ott állunk te és én, a 40-esek harcmezején,
Frontbarátkozás, a letépett zippzárak felhúzva.
A generációs szakadék szélén nőjáró lövegünk,
Szempilla erdőből meredő csöve, nincs már töltve:
Szabad elvonulást kérünk,fehér arcunkon felirat
„Nemcsak a 40-eseké a világ.”
Nem kell legyőznöd senkit, főként nem önmagadat
Ünneplő vert had, , férfias szentiván éj,
Hosszan deleljen Napod életed kék egén.
Zoknit húzni reggel nehezedő feladat,
Ugye hozzá szoktál végre, értsd meg,
Nem kell, hogy mindig legyőzd magadat.
Élesíts kardod, eddzed erős akaratod,
Az ostromnak még koránt nincsen vége!
Hessintsd el a hozzád dörgölőzőket,
Magányukat veled tömik majd be,
Szuvas életükbe te vagy amalgám,
Vigyázz , ez kelepce, egy komám!
Irgaalmazz, kegyelmezz!
Egy percre tán a tied volt a rivalda, a dicsőség,
Átjárt a hívság, az erő, mind mind múló dőreség!
Ebben a búskomor szkander vurstliban,
A körhinta már elérte a csúcsot
Kezdődik a lejtmenet, kiszállni nem lehet.
Végy pennát, diktálom:
Ir-ga-lom, Ke-gye-lem,
Ne légy farkas önmagad ellen
Gondolj arra az átlagot már hoztad,
Innen minden perced ajándék,
Éveid másokkal is megosszad!
Jelenedben a jövő
Válogass, ne csak bólogass,
Érett dió vagy, kemény csonthéjas,
Véded és rejted a szellemi eledelt,
Amivel fel kell nevelj szelíd mókusokat,
Gyermekeket, boldogoknak.
S mindazt, mi intelmemből kimaradt,
Osszd meg velem és másokkal,
Egymás hibájából okulunk,
Erényeid legyenek közös főpapunk,
Borigigijuliszilviévatotyarita a bölcs buddhista:
„Életed csak úti köntös az elmúlásba.”
Ha jól idézem, valahogy így mondta.
