Szép időt kapnak a felvonulók
Majális, majális, majális,
A virslihez jár mustár is.
Aki eszik piál is.
Aki piál, kíván is.
Hála Kudlik Julinak,
A felvonulók szép időt kapnak.
Mit kér, mit kér, mit kér?
Egy Bibircsókos pincér?
Egy dalt, hogy onnan fenntről,
Milyen a tavasz a Tabánkertből.
Ime, ime,ugye mehet, Imre?
Mehet, Juli
Lila lufik tűnő árnya,
kergetőző majális,
pihegő nyárfa,
május van,
végre, valahára.
Télikabátok
Naftalinba mártva,
S ragyog a nap.
Zsonganak a tervek,
telve a kocsma kertek.
Habzó sör,
Kockás abroszon
Könyöklő polgár.
Fagylaltot nyal
Az ifjú pár.
Egymás szájával
Harapja a tölcsért
Tíz gombócos boldogság adag.
Zsolnai leveses tálból
Merít a pincér,
Fehér ing, fekete frakk.
Szürcsöli a tavaszt
a Tabánkert.
Kibomló ringlófák,
kiültetett datolyák,
Illat orgia,
a kékségből
fehér orgonát szór
a búgó propeller.
Itt a régvárt juss,
köztünk van május.
Majális, majális, majális,
A virslihez jár mustár is.
Aki eszik piál is.
Aki piál, kíván is.
Hála Kudlik Julinak,
A felvonulók szép időt kapnak.
Mit kér, mit kér, mit kér?
Azon kívül, hogy cigit és tüzet?
Egy dalt, ha lehet keményet,
Lehet zenei merénylet.
Ime, ime, ugye mehet Imre?
Mehet, Juli
Végre, végre
fűbe dőlve
nézünk fel az égre.
A szemekben még olvadó
Hóhegyek, de tavasz van
A gyíknak új farka van!
Satnya dongák,
beesett mellkasok,
kóros vitaminhiány,
mennyi túlélő ember!
Fénytől hunyorgó
szemmel lépnek elő a
A repedezett falak
málló vakolatát
bőrükről lesöpörve.
A fakult tetkókat
Elő csalja a nap,
Nők feltűzik hajukat
Fülcimpákban a fülbevalók
Rezzenve kapást jeleznek.
Egy nőre tíz áldozat.
Égnek emelt üvegekből
Vedelnek a közterek.
Szomjazzák a mámort,
Mint aszfalt a záport.
Fel-le mozgó gigák
a poharakból
szivattyúzzák fel
a bódulatot,
s felböfögik az ÁFÁ-t.
A libegő is üzemel!
A szmogba kitolt
fröccsöntött székeken
hőzöngő ösztönök
tobzódnak.
A szőrös, bozonttal
benőtt hámsejteken
rajzó henna katicák
sörmámorban napoznak.
Dőlnek, belengenek
a rozzant kerítések.
A hangadók üvöltése,
a mélyből feltörő
kamasz hörgés,
az artikuláció teljes hiánya,
a parki rigó dalárda
Mind kavargó önkeresés.
A kerthelység előtt
hőt okádó speedmotorok,
ma minden határt
legalább 100-al átléptek.
Jelek, foltok, rongyok,
farzsebben dudorodó
hordozható média,
virág és benzin szag,
keveredő aroma.
Majális, majális, majális,
A virslihez jár mustár is.
Aki eszik piál is.
Aki piál, kíván is.
Hála Kudlik Julinak,
A felvonulók szép időt kapnak.
Mit kér, mit kér, mit kér?
Azon kívül hogy 13. havit?
Egy dalt, a játszóterekről,
A nagyszülői szerepről.
De legyen benne Latabár
Imre ugye mehet már?
Mehet, Julikám
Táskás szemű nyugdíjasok
megélhetési gondjaikat
a padon kicsomagolják.
Ráncaikban hunyóznak,
járókereteken abcúgolnak
a hózentróglis kisunokák.
Enni kérnek a múltból
inni a fájó kulacsból.
Hiszen még nem sejtik,
hogy az agg kor
értük van, feléjük hajol,
körbe vesz, ölbe vesz
Mint fásult kéreg
védi a rügyeket,
az új hajtást az életet.
Higgyék csak azt, a tavasz
örök öröm, kerge
fogócskázás a légben,
locspocsolás az
emlékek vizében,
A dagadt térdkalács
ringató paci, lovacska.
A háború réme
kenyér, uzsonna,
Sonkás vajas katona.
A tribünök árnyékában,
parancsra emelve a kalap,
remeg a kéz, sajgón fáj
a cölöpöket cipelő váll
A hintát lökő mozdulat.
Az élet, újra futózott
kockakövön pattogó
diagonál, rojtosodott
kordszál, amit toldanak
becéző tapasz szavak.
Mélygarázsban
félretéve a transzparens,
lenyelve az utolsó éljen.
Pince rekeszeken lakat.
Ne feszegessük mi volt régen
Éljünk a jelenlétben
Kicsiny tenyér az eres kézben
Játszótér az öregségben.
A nagypapa ölében
minden rendben van.
Nyakába emel a hajlott kor.
hogy lássam, a felvonulást.
Felkap, a májusi szellő,
mint a tollpihét, s a lila
lufik madzagja elragad.
Messziről látom már
hogy táncol a két Latabár.
A Városliget csónakázó taván
integet a múltból nagyapám.
Úgy tűnik innen fenntről
s hála Kudlik Julinak,
Az elvonulók szép időt kaptak.
Elvirágzott májusok,
a gyermekkor hangulata
mind csak egy röpke pillanat.
volt, nincs elszaladt.
Az idő konokul ácsol,
Bölcsőnk és
koporsónk májusfából.
