A költészet napjára
Barátaim, kitartó Pitagóreusok!
Együtt pengetjük húrjaink,
Barlangukból előbújva, így
Szerezvén egymásnak néhány
Szép, örök pillanatot.
Négyesben üljük immár körbe
A képzeletbeli rímes tortát,
Együtt sütöttük ki, ti és én.
S jó arra gondolni, versenyzőtárs,
Talán épp most, te is a 20. dalba fogsz.
Négy, egymástól különböző jellem,
Egy csapongó, sokszor érthetetlen
Egy versmérnök, ki az ókorból
Köztünk maradt márványtábla vésnök,
S egy örökké izzó, nyugtalan,
Kinek sorai közt olvasni sem haszontalan.
S jó arra gondolni, hogy Ermi, ki
Hallgat minket, úgy alkot, hogy csendben van.
Közösek a verseink, közösek az apró viták,
Fájnak néha az ismételten elkövetett hibák,
S szinte látom, ahogy e verszaknál
Becső már pontot tenne, na cső,
S Náci fejét csóválja, a sorátlépés szabálya!
De Ermi hátha azt mondja, ilyen vers kell
Egy jó kritika pártfogótól jól jön, hátba ver, ne add fel!
Tágítsuk e kört, mit szűkre szabnak
A ránkszabaduló feladatok!
Tán vannak még tettrekész ifjú dalnokok.
Azzal zárom soraim, bartátaim,
mártsátok szép szavakba pennátok!
A költészet napján mi mást kivánhatok?
