A néni, aki baltával zúzta szét a kocsmákat
Néni lett, mert tán azzá tették,
Nem őrződhetett meg páratlan fennségében,
Olyanok mellett, akik kiuzsorázták fiatalságát,
Pillanatnyi örömük kedvéért villanó mosolyait,
Mint szirmokat letépdesték és ahogy egyre száradt,
Konyult, elfordultak tőle csalárd kuncsaftjai.
Puszta karóvá silányult az egykor oly hírhedt báj,
Fakó madárijesztő a repesve vigadó életöröm,
Rekedt a hang, mely tékozló kedvesek nevét búgta.
Fonnyadtak az ujjak, s mint harasztok zörögnek,
ahogy a vánkost igazítják a hulló hajszálak havában.
Közönyös lelkek fridzsider zúgásában jégcsapokként
csüngnek kihűlt, szétherdált csókjai.
Visszaszerzem fiatalságom, vissza bíz én!
Reszkess női lelkemen végitipró, zsivány horda!
Felkutatom ráncos üszkeim egykori ragyogását!
Vastag ajakrúzsom és rizspor rétegem alól villámok cikáznak elő!
Járókeretem baltára cserélem és haragomtól reszkessetek!
Lecsapok és kigyötröm belőletek legszebb éveim!
Nem érdekelnek a lelelek, a vér, a vizelet!
Miért hagynám, hogy elvegyék tőlem derűm, ékességem,
kacérságom, kisugárzásom, karcsú formám, megélhetésem?
Amit hiába próbálnék megtartani TB támogatott tornán?
Ha úgy van berenzedve a világ, hogy vonzerőm
nénivé aszalódjon, akkor a rendező, vagy aki ezt hagyja
egy szélhámos, egy utolsó tróger!
Csehók mélyén tivornyázó, hanyatló szépségem orgazdái!
Feldúlt arccal rontok rátok, miközben
ócska szajhákkal hemperegtek, elrablott öleléseimet
könnyűvérű nőknek mézesmadzagnak odavetve!
Nincs több könyörület! Utolsó erőfeszítésemmel lesúlyt a balta!
Nem lehet, hogy néni legyen akit poszterként ragasztott a falra
Annyi rajongó képzet és ha nincs visszaút majd nyesek, na rajta!
Emelem szekercém magasba, súlytani vele, de mi ez?
Sehol egy életerőtől duzzadó hím, csak rémülten pislógó bácsik,
Ebbe a lebujba balta helyett inkább ágytállal kell járni,
Mind mind megöregedett, bácsis lett, mert én azzá tettem őket?
Leteszem baltám, szánva dajkálgatnám az egykori szeretőket,
Ölembe venném csimbókos buksijuk, én mint kivénhedt madam,
egy kis vigaszért, amit én nyújthatok, oh de már nem vagyok magam.
