Időre

Volt amikor még szabadon folyattam,

Mint közös vízórás társasházban a vízcsapot,

Nem számoltam és nem osztottam be,

pazaroltam órát napot évszakot.

Nem mértem múlását, mert messzinek tűnt a vég,

Egyszerűen elképzelhetetlennek látszott

hogy lesz olyan, mikor már nem jön több év,

és már nem kapok több esélyt, mint mások.

Homlokom homokóra, az ábrándok

átperegnek oda, amit úgy hívunk múlt,

S amit annyira vártam, egyszerre csak emlék,

Ahogy a száraz levél a földre hull,

S a  zöldellő lomb pompájának helyén

Görcsösen kapaszkodnak ég felé gallyak,

Rimánkodva még kegyelem esztendőkért:

Mikor pattanak új rügyek ők úgy maradnak.

Időre van szükség, hogy megértsük, nincs örök,

Addig árnyékunkkal játszadozik a fény s e csalóka

tünemény bábjának tűnsz és én is annak tűnök.

Rojtosodik a szál, balsejtelem gyötör régóta.

S egyszercsak elszakad,

tapsvihar lesz vagy néma közöny?

Időről időre... hinni mily dőre!

Mint egy statisztának, nekem ehhez

semmi közöm.