1081. A pénznek igenis van szaga
Nem csokigyár ez, hanem vegyi és nem milka aroma
itatódik az orromba, hanem galádul fojtogat egy tio-vegyület,
Immáron a fizetést szagokkal köti össze a képzet,
Csatornákba száműzött kétes vegyületek pokla
Böfög az arcokba, mérge issza magát pufajkák vattájába bele.
Könnyem hullik és mellettem pityereg egy kolléganő
azt mondja, már agyödémát kapott egyszer és ez nem hiszti,
de higgyem el, transzba esik e hatóanyagtól, ami itt belénk
hatol és hangosan felkacag, megkergül és nem attól,
hogy mellette bandukolok az ebédlőbe, nem, nem a varázs,
nem az aura, hanem a kanális illata az ő ura, az a Cippola,
aki ráparancsol, rászól, elszakítva őt a valóságtól, delejezi,
förtelmével bekebelezi és transzba ejti, nem kívánt teherbe,
és furcsaságokat mond szája, torz szavaknak dajkája
nyelve, mely nehezen forog, egyre nehezebben, s a szeme,
azt hiszem még meg megrebben, de szűkül a pupilla és
a gyárudvar is, ahogy elragadja egy pöff, egy slukk a stangból,
és nincs már itt velem csak köpenye, pufajkája és agyődémája,
és én is ébredek, valahogy kicsekkoltam, messze
és számolom a fizetésem, igen, rendbe.
És a pénznek igenis van szaga.
Mert együtt szippantottunk bele
abba
mitől kifordul az ember bele,
mégis élmény, mely örökre összehoz:
egybe illünk, mint tapadó ajkak
egy körbe adott gyanús jointhoz.
