Hát,
Hát mégis!
Sikerült, Mikitám!
Immáron nyílik a sorompó,
Át a portán, lazán, csikidám!
Alkalmazott vagyok ismét, kiválasztott!
Újra szögesdrótos kerítés szegélyezi a láthatárt,
és hajnalokba gémberedő hidakon át visz az utam,
Gyárépületek rideg neoncső világításába mosom le arcom,
hol idegenek kimért léptei csosszannak automata beléptetőkön át,
megszokásuk mint egy metronóm, bioritmusra hangolt kapun kibe ingázás.
Nekem is van mágnes kártyám, parancsra készült, de még milyen valid!
Ím, hát ez az a szabályok övezte kánaán, ami e földön megnyílott,
befogadtak és egyenruhájukba bújtattak, nehogy kilógjak.
Mennyit takitkáztam, hajlongtam, trükköztem ezért,
hogy alkatrész legyek, mely legalább hasznos,
Aktában lehessek rublika, pipa, létszám adat
mellékszereplő egy ipari szappanoperában,
tematizált órarend, rendszeres étkezés,
boldogság mindez, kintről nézve,
ahol sehova se kellesz,
bár amennyit akarsz,
tízig is elalhatsz,
de nem kérdik
hogy vagy?
Soha.
