Ne ígérjétek, tegyétek
Regimentnyi ígéret
Önérzetemnek nekiment,
kikezdte a bevehetetlennek vélt falat,
amit a hiszékenység emelt.
Taktikából tákolt, résén
janicsár hajtincs áthatolt
és bevette az erődőt,
amely oly gyenge és naív.
Póz a malter és csalódás
az agyagtégla, mi volt
az indítéka megtámadni
ezt a végvárat a csábításnak?
Csak leigázni, lerombolni?
Jobb bele se gondolni,
milyen várúrnő lehetne,
aki bevette pedig csak tetette,
szóra sem érdemes diadalát,
szép trónusát romjaimra rakta,
bár ezt észre sem vette, nem így
akarta, mellékes e fél-frígy.
Kacag a máj a bástya szétlőtt ormán
Föntről lenézve és lesajnálva,
Visszahódíthatatlanul magasan,
Fent glóriával, lent belül aljasan,
A valóságát ő helyette befogadva,
az igazság igájából fel-felsóhajtva
tündöklésének ege felé, takarja el
alakját feledés s köd, nem akarod őt
többé látni, csak semminek vélni,
lehetetlen attól kegyelmet kérni,
aki fel sem foghatta, hogy mit ígér,
s nem érti, mit cincog egy szürke egér.
