Egy popó az eklézsia kirakatában

Csak a cimborák és az a popó, ott az eklézsiában,
A kirakatban az aranykelyhek és feszületek közt,
Csak egy fémnyomó tudja, hogy az mirevaló,
Akkor mész oda nézni, ha szegényebb vagy, mint a templom egere.

“A szokásost Gizike” vesztett ma is a Gyula!
Nem akar me lenni tudatának ura,
Megbotlott az a fránya Lóhere,
Hitelbe sem ihat? Fizetünk helyette!

Mennyi jó cimbora,s egy pohár vodka, mellé egy korsó
jó világos sör és ott a kirakatban az a gömbölyű popó,
Megkéne nyomni, de nem úgy, mint a fémet,
Hanem, ahogy férjek, megállapodva egy feleséget.

Mennyivel teltebb és karcsúbb, mint egy szentségtartó,
S ahogy hajolgat, hívogat, jobban mint az Úristen,
poshadt padsorokból a híveket: de vesztettem, üres a zseb,
valahogy, így, elérhetetlensége még sokkal szebb.

Egy üvegfal és az áthatolhatatlan, mert beriaszt
egy rendszer, hogy betörtek, elbánni a kegyelettel,
keresztbe tesz a morál, amely kereszten függött egykor
egymás melett két zsivánnyal, inkább egy divánnyal

mintsem egy bibliával vagy még egy vodkával
vigasztalódnék, hiába invitál e zajos galeri,
Ott jár már agyam kábán, hol a lábán az csinos
körömcipő, biztos Helga, nem, nem Ildokó ő.

Phűű de csúnyán berúgott a lóversenylátogató
közönség: urak voltak a tribünön még, és most már
utcákra méltatlan tivronyázó horda,
nem dülöngélek velük, irány a kirakathoz, nem lehányva, hátha…

De üres a Felszab tér éjfél felé, csak néhány dülöngélve
hugyozó alak árnya hajol az ember felé jobbról s balról,
S a hit, hogy ott lesz megint hiábavaló, jelenés csak Ildikó,
Bár duplán látható, ilyen állapotban, sovány vigasz.

Mindegy nekem a lovi, jövő héten nem megyek ki,
Letörlesztem tartozásom s bár pesszimizmusom azt
súgja, nyerni fog a Lóhere,
Ildikóra hajtok, legyen ez az új projekt neve.