A szolgálólány meséje
Átsuhan az éjen,
kezében mécs
Halkan reccsen a padló
mikor belép
Hálóruháján ezüstlamé a Holdfény
S hajára hintve csillagpor.
Méz a hangja, szíve csupor,
Mikor mesél, repülünk akkor
Által ablakon, s lebben függöny,
Szavaiaból szőtt varázsszőnyegen.
Minden lehetetlen hihető,
Ő a legeszebb keleti hercegnő,
Betűk szemében felkacagnak,
S hanggá bábozódva ajkáról
előreppenő tarka pillangó
a papírra vetett megannyi hangzó.
Mellébújva nincs mitől félni,
Úgy tud Küklopszokról mesélni
hogy lénye ölel és magába rejt,
mint virágillatú dús tündér kert.
Míg le nem ragad a szem,
Hangja óperenciántúlról fuvoláz,
S álomba ringva homlokon csókól,
Így mond mesét a szolgáló lány.
