Ráz a tabula

Ó, hófehér lepel, érintetlenül tiszta!

Ha hozzáérek léptemmel, vajon

ugyanúgy adom vissza, ahogy kaptam,

vagy lelkem szennye nyomot hagy rajta?

Ó, Tabula, tabula, gondolataimból felráz az

iszonyatos felismerés, a hó sós latyak lesz,

szürke és sivár pofába fröccsentés, autógumik

szaggata silány elmúlásba való sistergés.

Mily kevés a hófehér lábnyom a városom

egy önmagára támadó gyilkos, fojtóan szürke,

önmagának tükre a széttaposott kristálytiszta ragyogás,

ragyás radiálok taposta képeslap, amit a lakó kézhez kap.

Ráz, ráz, felráz a tabula, siess, siess ki hajnalba,

Ha telet akarsz szippantani, csikorgatni, pirospozsgásan

belerohanni, amibe még nem sikerült belerondítani, mert

még melegszenek a turbók, éledeznek az autós suttyók.

Előzz be, szűzi havat taposva, fuss és éld át, hogy szaladsz,

mert aztán a mobil koporsós hullák fapofával gázolnak át

örömödön, azon az éteri ködön, amibe belevesztél, te eszetlen,

Hülye barom, nem látsz a szemedtől? Felébredtek.