P.H.

Szerény két betű,

Nem kelle több a tekintélynek,

akit mindenki rettegeve tisztel

Nem kell hőskölteménybe foglalni

azt a félemes űrt, amely mer üres lenni,

fehéren, s nem sötét kapucnis módra,

pusztán a kerettel, a kérlelhetetlen

következetességgel felvértezve

néz szembe a kiszolgáltatott alattvalóval.

Betöltése lehetetlen egy halandónak,

hitelt adni nem sokaknak adatott meg,

elzárt helyen, páncélszekrények mélyén

őrzött bélyegzők,melyek kellő komolyságot

kölcsönözhetnek ennek a szigorú vonalak határolta

négyszögnek.

S ritkán nyílik a tentapárnát párás magyányába záró

szelence, ritkán veszi a fáradtásgot a

pezsgőspohárral börfotelébe huppant,

titkárnőjével cicázó bürokrata, hogy

törje magát, csakúgy, másért.

ha kedve szottyan játszi eleganciát gyakorolni,

akkor, feltárul a párnácska, pleccsen a bélyegző,

háázik az ajak és a P.H. tartalommal telik meg.

Okirati formát ölt az értéktelen papír flecsni.

s ha a bélyegzőt nem is, de annak lenyomatát,

a fellebezés felszabadultságát telt szirmú rózsaként

viselő P.H. helyét

boldog csókokkal hinti teli a kérelmező.