Érzem s figyelem,

Napról napra, hogy gyengül a hardverem,

Nem én kértem, kaptam,

Mégis, el kell hagyjam,

hacsaknem...

Az orovos todomány,

ez a nagy, gyűjtő fogalom,

amelybe még hitetlenkedve bízunk,

mert részekre szed és szeleteink

szeletje már egyformaságot sejtet,

azt sugallja, ki lehet cserélni minden sejtet,

mint a rossz villanyégőt,

s nem kell az egész lámpát úgy tekintenti,

mint selejtet.

Az agyam tompul, kezem reszket,

Egy kis érzéstelenítést és testrész cserét

igénylek, plántálják át egy teve agyát,

varrják rám egy gorilla végtagját,

de mind fiatal példány legyen,

az éveket majd én gyűjtöm, bár már

teveszerűen tünődőm, s rágódom,

összetoldözva, foldozva, de örök

fiatalon, nem visz el se tavasz se tél,

bár már nem én vagyok, aki bennem él.