Remegő levegőben

rezzen száraz falevél,

Kókatag Nappól cseppfolyós fény

ömlik, mint kürtőből perzselő láva,

Száraz torokkal rág tovább egy lárva,

reménytelen hervatag lombokon.

Leverten kullog a poros dülőn egy

hulló szőrű pudli, rongyként issza

maradék nedveit csimbokló vedlése.

Árnyékktalanul mar a levegő,

Lila ég UV záporában fulladozik a táj,

Ma megpörkölődünk  kipufogásainkért.

Tüzesek a pincék, mint a kemencék,

A slagban forr a víz, s a vesékben a salak

lerakódik, puhává főnek a halak,

S elpárolog a tízezer éves pocsolya is,

 de vele együtt mi is,

S a koponya csontokon,

mindegyiken napszemüveg.