Áttörés

Minden reggel kétsávos

acélfolyam állja az utam,

mely a kényelemből ered,

s az aszfalton megreked,

Gyűlöl kifelé, befelé önz,

végtelenül embertelen,

mégis legális, mert fogyaszt,

s mint élvezet vallás,

a tolerancia nevében üldözhetetlen:

mártír minden egyes úrvezető

ki a dugóban ül és a Dolby surroundba

menekül, miközben órák óta nem moccan,

s csak akkor száll ki ha belé koccan

egy másik koporsó hátulról, csattt.

Utálatos a zúzódó műanyag zaja,

Az olcsóság buggyan elő a törésen,

A fényezés alatt rejlő átverés.

PUR hab kandikál ki, mint belbecs,

kiábrándítóan fest, s az igazság fájó:

Ebben feszített oly büszkén a tulaj,

pökhendien dudálva a lenézett márkákra?

E tojáshéj luxus alól a technológia nevében

már mindent kispóroltak, űrt hagyva hátra,

mit kitölt a műgyanta és egyéb tömítő anyag.

Oh, hol az a kormány perdítés, lezser s hanyag,

Melytől megannyi nő esett hanyatt, s az

ülésen olyan történt, mely nem tárgya e versnek?

Egy remegő kéz tölt betétlapot a vagyontárgy romjain.

Az önzés nem hallhat mást, mint amit

hallani akar: hogy a legújabb a legjobb,

a többi az egy rakás szar, kukába vele.

Hát nem gyanús, hogy minden új

modell úgymond áttörés, pedig csupán flanc, tupír s glanc?

Nincs fejlődés vagy száz éve már.

Hisz minden nyolcvankilós alatt

ugyanaz a vagy másfél tonna hulladék

Gördülne tova, ha egyáltalán lenne hova,

de se út, se cél, nem marad más, mint a pazarlás,

parazitaként való araszolás, úteltorlaszolás, aztán csattt.

Kiszállni és becsapni az ajtót magad mögött,

és nyeregbe pattani, ez a valódi áttörés,

Lomha kocsisorok között, szabadon,

szélkócolta hajjal tekerni s tekerni.