Miliárdan voltak, egysem maradt

Már ezer milliárszor megcsalt, itthagyott

Nem tudtam sohse nyakon csípni a pillanatot

Mint az éter, oly könnyen elillant,

Bár hogy átélhetem, a remény néha felcsillant.

De mire eszméltem, már messze elszaladt,

S vártam a következőt egyszer csak tán akad

egy pillanat, amely az enyém és megtartom

örökbe, de csak a csalódás maradt.

Csináltam ezer dolgot, de nem éltem át semmit,

állandóan vágyakoztam úgy mint

egy csillag saját fénye, mint lénye után,

mely másnak tündököl, de számára halovány

reflexió egy idegen bolygó hideg burkáról,

Hát ennyi maradt meg nekem a pillanatból,

De talán bölcsülök és nem kergetek ábrándokat,

Megnyugszom, megmosdom az itt és mostban.

Igen, majd az ezermilliárd egyben, amely épp most van,

Befogad és velem tellik a megállíthatatlan,

Egy ritmusban,a hogy a szívem dobban,

Velem iramló lak a tik tak tik tak.

De nem, milliárdan voltak, egy sem maradt, itthagytak

Úgy ahogy eddig, a tik után a jött a részvétlen tak

Ha nem kellek úgysem, miért fogyok egyre?

S azt a percet, mint az elalvást úgyse veszem észre?

A percet, mely elragad, mint utasát a rohanó vonat,

S a szemlélőből, ha észbe kap, semmi sem marad,

Vicces ez az időtlenség, mely az időbe szabott,

Félek, a végén, valaki röhög rajtam egy nagyot.