A Csapó
Vizet tapos és karja lendül,
S a labda a kapun belül,
Ritkán téveszt, lövésében erő,
A magyar póló világ első,
Mackós a külső, békés a természet,
Oroszt, szerbet, olaszt leckéztet,
S olimpiákon, ha dobogóra lépett,
Éreztél legbelül nemzeti büszkeséget.
Olyan játékos kellene sok, mint Csapó,
Bomba gólt lövő, s ritkán gólt kapó,
Olyan sportember példaképnek, mint Gábor,
Ellenfelét tisztelő, de ha kell kemény és bátor.
Számára a vízilabda a világot jelentette,
Egészen fiatalon lejárt a Margitszigetre szigetre,
Úszot, gyúrt, a párás homályban edzett,
Nemcsak az ölébe hullt, ha aranyat szerzett.
Tudod-e a napi tréning milyen kimerítő?
Emellett, még tanulni is képes volt ő,
Jogtudományokból doktori, mind e mellett,
Ha ily szorgalmas lenne az egész nemzet!
Fogalom lettél, „a Csapó”
Lenyűgözö az őserő, a benned szunnyadó,
A Hajós uszodában márványban neved,
Csapók akarjatok ti is lenni, gyerekek!
