Rizikó

Csatát, izgalmakat akart néhány barát,

összefogott hát és kitárta a játéktáblát.

Vágytak világot hódítani, ó, na jó,

nem akarok lódítani, egy kis kaland

íze, mely ráfért volna mindegyikre,

A hétköznapok gondját félretérve.

Neki is veselkedtek, magukban

már Napoleon kalapot vettek,

és készen álltak a háborúra,

mikor kiderült, vannak szabályok.

Nem lehet csak úgy, hűbele,

Kocka kell és a játéknak elmélete.

Mely bonyolult, magasröptű,

nem mint az ulti, oly egyöntetű.

Leszálltak a magas lóról, becsukták a táblát

és kibontottak egy pakli magyar kártyát.

Nekiálltak, ultiznak egy nagyot,

Az talán még megy... hát nem hazudok,

ha azt mondom, fingjuk se volt hogyan,

húszszáz, hát még olyan is van?

Azért belevágtak, mert játszani kell,

hiába, aki mer az nyer.

És vadul ment körbe a licit,

Néha összekülönböztek egy kicsit,

Azon, mit és hogyan számoljanak össze,

és a negyvenszáz ér-e, ha nincs benyögve?