Valláskárosult

Gondatlanságból elkövetett gondviselés,

talán ennyi volna a teremtés,

amelyben nem találom a helyem?

A kész, amit börtönömnek érzek,

ahonnan ki akarok törni, ahonnan szökni

vakmerő tagadás, mert ezen kívül nincs más.

Zavar, ha megmondják mi lesz velem,

és bele kell törődnöm, mint egy jogerős

ítéletbe a körforgásba, a feltámadásba, az örök életbe.

A túlvilág számomra űr, nincs ott körvonal, határ,

Az egeken túl nem úr a kontúr, és

nem tudsz berúgni egy öreg Pannóniát.

A tapintható, az érzéki melyben leragadok,

Az anyagnál én többet nem akarok,

és ha megkaptam, nem adom többet vissza soha,

Belőlem ugyan nem szakad ki a lélek,

testemtől ne lakjanak jól férgek,

valahogy nem méltóak hozzám a bölcsességek.