Köveskál
Eszelős fiatalon a vulkánikus mezőn,
szemünkbe tűz s lobogó hajú lányok,
Az ég fele törünk egymás vállára állva,
és ránk még megannyi kaland vár,
gyönyörű kilátás, s a táj, oh Köveskál!
Velünk a bönye, badacsonyi bor,
Bori, Rita, Éva, Totya, Júlia,
napfényben incselkedve fürdő fürtök
és nincsenek megálljt parancsoló szülők,
ifjúságunk zabolátlan és pimasz.
Minden lehetséges és mindent szabad,
és mellettünk igazi nők vannak,
alig húszéves, mellénk sodródott hölgyek,
s hegyek, völgyek, kunyhók, kulcsok,
csak egyek nem vagyunk: bölcsek.
Korlát és mérték? Oh istenem, a kék ég
csábító szabadsága hogyan is hathatna
a helyét kereső ifjúságra, másként,
minthogy bátran mond nemet a józan észre
és minden kifacsart jogszabályra?
Bor, szerelem, Balaton, üres kéró,
és egy jó bönye parti, hozzánk méltó,
lebukó napfényében lehanyatló fejű Vidó,
Ugye milyen messze van ez már, beh kár,
Csak a kövek nem múlnak, oh Köveskál!
