Sztálin nővérei

Hét csúf betonkolosszus föléd mered,

sarlókalapácsról, csillagokról felismered,

Első pillantásra rút gonoszul hatnak,

Végleg megszokni őtet, kell vagy hat nap.

Az első nap, ha a vonat ablakán benéznek,

Mi ez a képtelen, bolsevista burján kinézet?

Amit csak hallottál rosszat önkényuralomról,

Jelképeit hordják annak, hogy félj a hatalomtól.

Második nap, ha egyik utadba akad,

Rájössz, már nem is olyan irtó bazi nagy,

Na és ha oromzatán otromba is az az obeliszk,

Olyan csúnyácska, hogy már már szinte tetszik.

Harmadik nap, ha eltévedsz és fáradt vagy,

Kgye maja padrúga, Kgye nahógyitszja novuj arbat?

Feléd nyújtja csúcsdíszét biztos az egyik nővér,

Egyiken sarló és kalapács, másikon ötágú csillag,

Melyiken mi az ék, már tudod rég a negyedik nap.

Nem kell ide égtáj, csak a hét sztálin lány,

akik vigyázik önkényuralmi jelképeikkel lépted,

Nehogy az igaz útról egyszer véletlen letévedj.

Ötödik napon szinte már szívedhez nőnek,

Nem tehetnek arról, hogy bumszlira sikerültek,

A vonat ablakából sokáig kíséri a szemed őket.

Egy eszme nevében tömegeket agyon lőttek,

De ők vétlenek, ártatlan, félresikerült angyalok,

Még óriásnak sem túlon túl nagyok,

felhőkarcolók? Kacagok!

Ormótlanságuk, maga a feledhetetlen báj,

Hatodik napon már nem láthatom őket: kár.