Valami nyilall

Néha itt, néha ott,

néha tompán, vagy nem hagy nyugtot.

Görcsöl, szaggat, akadoz,

kiver, kijön, lever, szorít.

Nem természetes, nem magától

értetődő, hogy felkelek reggel.

Agonisták és antagonisták hivatottak

immár tompítani az agóniát,

Jaj, a derekam, megemeltem magam,

vagy elfelejtettem beszedni reggel.

Meg kell válogassam, nyugi, óvatosan, lassan,

kopott az ízület, csak semmi hevület.

Heveny és akut, tölteni kéne már az akkut,

De minek, ha egyszer kaput?

Meszes és mekkorát reccsent,

Tropa, mint egy széthajszolt Crescent.

...és most, mintha épp semmi se fájna,

jaj, de épp hogy kimondtam ezt,

benyillalt, igen, itt fent, nem ott, kicsit balra

tehát még életjelet adok, most meg jobbra.

Száraz, vagy túl nedves, szederjes és vörhenyes,

néha tapintható, és mi ez a tapintat, oh,

gyanúsan övez megkülönböztető figyelem,

titkolni kell mindezt, semmi, semmi, fő a fegyelem.

Anamnézisemre egyetlen gyógyszer, vigasz,

az az ötszáz versforduló, melynek címe ugyanaz.