Suta sámán
Suta-sámán túl van sok butaságán, s fuvoláján trillák: lehet rajta nevetni, lehet nem szeretni, vicces ez a pocakos ikon, aki fiatalon, szárnyalt messze túl a realitáson, mint egy sirály, szabadon, kompromisszumok nélkül egy olyan hazában, hol a megalkuvás nem kérdés, hanem alap és a leghaladóbb hozzállás a vaskalap. Túl messzire ment a rocknadroll srác, Szabadiba, hol fuzionált az álom a zene a szerelem, hol egy pillanatra hitték a pillanat a kegyelem, de nem, a félszemmel másfelé kacsingatók, a gáncslovagok tettek róla, hogy ne így legyen. A kiábrándultak lobbija kiütéssel győzött, az álomkergetők a realitásokban megbotlottak és hasonkúsztak a lemezgyár bezárt ajtajainak résein át a mecénások felé. Akik tudták mit esznek a lányok, nem a zene kell nekik, hanem a jóképű srácok, a Manhattan és menthetetlen az, aki erre azt mondta nem. Az univerzum szűkül, ha egyre inkább magadra gondolsz, de ha az ember őszül és a gondok jönnek csőstül, nyakadra csomót, vagy kompromisszumokat kötsz.
Időtlenül furcsán, túl a rockandroll lejáratott nimbuszán,áll egy fuvolás a színpadon és néhány züllött tántorgó alaknak fújja, fújja…mint egy romlandóságból faragott szobor, egy idézőjel egy szebb korszakból, melyből kihullott a tartalom, mint egy lapátja törött Gőzhajó a tengeren, mint egy keresztjét vesztett kereszteslovag, aki egyszer messzire indult, igaz szívből, de valahogy, mégicsak létével törte széjjel az amúgy már régen széttört álmokat. De itt van és ez a levés, nem kevés, mert ő még az aki, és nem más, sztársága is inkább hullás, hanyatlás, mintsem tündöklés, élő, eliramlás, hányatott sorsú rockandroll utazás, melynek vége feketefehér ébredés, a felhőkről lehuppanás a rögökre és a végtelen üressége bámul a szárnya töröttre, szánalom nélkül, míg az szédül, és végül arra ébred, hogy van még lejtő, sokkal lejjebb.
Az ideák kergetése, a realitás megértése, a földet érés, a mélyre züllés után, fújja és fújja....a pofára esés sem piskóta, de mi az, ha még nem kóstoltad a rögöt, hogy van lejjebb nemcsak a Menynél, ha a földre estél, valamit onnan hozhattál, az pedig ott alant áru és amíg az ember kába és bárgyú az éberek, mint vérebek acsarkodva mindent elvesznek, és jön a taposás, a hentergés, a taposás, a hentergés, szóval, az innen való felemelkedés egész más, mint az ifjúkori gondtalan lebegés. Átment, legyőzetett, leigazolt vesztes, ettől hiteles, Van joga, kiharcolta, hogy maga lehessen és a fuvola nem hamis, csak zenei értelemben, de az már nem számít, mert én a félresikerült isteneket szeretem, akik hullanak, akik rajtam is múlanak, a pocakos apollókat, az elkúrt merkúrt, uránust, aki urológushoz jár, marsot, akinek mars volt, nem bírom a műanyagfröccsöntött ideát, és éneklem őt, a hullott babérú esendőt, aki megjárta a poklokat és az egeket, de nini, legbelül ártatlan maradt és most is, mint egy suta sámán, trilláz.
