Öregedés

(Himnusz egy prosztatához)

Öregedés, lófaszt, legyints rá, fittyet hányva arra,

hogy téged lefitymálnak, micsoda vén szivar!

Lehet, átnéznek rajtad a nők, de ne törődj bele,

nem lakozhat benned trotty tata,

hanem pédaképed legyen a délceg prosztata,

amely táguló, mint a tudat s a vilégegyetem,

Mely nem enged abból, hogy magod szétszórásában

ne te legyél a világelső, Ó, te superman!

A küldetés akkor is küldetés,

ha nyilvánvalóan nem éri el célját soha,

S a dűlmirigy sem pihenhet meg,

nem üdül, hanem túlteng, nem szelídül.

Ő, makacs féri lényeged szelencéje,

Akarata akkor is érvényesül,

amikor a többi szerved renyhén lecsüng,

megadva magát a sorsnak.

Nem érdekli a megszabott keret,

ha kell. elveszi a húgyhójag elől a teret,

S felfúvódik, mint egy büszke csillag,

bizonyít helyetted, míg magad síratod,

supernovaként sajog, míg akadozva csorog,

és nem érti miért nem leszel óriássá ővele?

Mi ez a renyheség, negyven felé kókadásnak indulsz,

mint egy pipacs a viruló nyári mezőn?

mikor előtted még annyi tárt öl,

Vagy ha neked az az egyetlen köll,

Értsd meg, ami fontos, az tágul, de élén

a prosztatád, amely határt nem ismer,

Ne a sérv, legyen ő az ismérv,

öregedésed cégérje, s ha nehezen ürül,

örülj, hogy van valami benned,

amire igazán büszke lehetsz.