Egy hun valahun
Egy hun valahun, életun,
Gépe előtt görnyed,
ez a szörnyebbnél is szörnyebb,
és jövőképénél nincs is sötétebb.
Nem gyűjti a rosszat,
á, ez ennél sokkal rosszabb,
megcsömörlött egy inger gubanc,
egy kuruc, kinek inge labanc.
Egy hun valahol sunyít,
Hiába járt ki annyi sulit,
nem ért valójában semmihez,
Joggal kérdezheted, ki ez?
Tömegjelenség, haleleség,
melyért tátog az üres idő,
levegőtlen kalickája az űr,
és benne rőpképtelen ül.
Egy hun valahun, szerencsére nem én,
hanem bennem lakó szerencsétlen,
pesszimista tünemény, egy fogoly,
akinek túl sok jutott már a jóból.
Mindenkiben lakik egy ilyen önző dög,
Ki a lehetőségek mezejébe körzőt döf
és egy átok kört kanyarint,
Sosem mered megtudni, mi van odakint.
Például egy hun valahun.
