Meddő viszony

(Szigeti gerjedelem)

Előlem ruganyosan elszökkenő fiatal asszony,

Ha utolérem leteperném, de ez a késő holocén,

Éltem volna inkább a kőkorszak legelején.

Akkor még nem rebegtek ajkakon csábos szavak,

Nem kellett bájologni, hölgyem, szabad?

Egyszerűen, hátulról, rávetetted magad.

Virgonc szőke hajfonat paskolja farát,

Testhez simuló dresszében szemmel falom,

szigeti gerjedelem, lihegem, nahát.

Persze, ő mindent megtehet, hogy megőrjítsen,

Csipőjét úgy riszálja, mint esőcsináló buja isten,

S én csak suttoghatom: ilyen nincsen.

Miért más kapja meg, miért nem enyém,

Mellbimbaja miért nem meredez pont én felém?

Miért nem piheghetek másnak nején?

Mennyi kérdés és még több letéphetetlen bugyi,

Az erkölcs gátat szab annak, ami jó, ami tuti,

Nevét próbálgatom, Kati, Vera, biztos Zsuzsi.

Te utánad izzad, liheg mackóban egy perverz állat,

Egyszerű hétköznapi pasas, ne utáld, meg kell szánjad,

E pillanatban, hidd el, nincs számára szebb nálad.

Nem túl válogatós, lehetsz vézna, vagy kissé löttyedt,

Csak egyért esedez, ne nézzék őt levegőnek,

Egy kacér kacsintásnál többet úgysem kérhet tőled.

Meddő, felemás ez a nemek közötti viszony,

A Margitszigeten kín kocogni hidd el, bizony,

Nélküled kietlen a táj, s gyötör a légszomj

De mi ez ahhoz képest, hogy ki kellett hagyjon,

Bár hajtja az őserejű ösztön, hogy beléd harapjon,

Lemondani nagyobb próbatétel, mint százegy maraton.