Kedves pesti vendég, a romantika,

tudod, az, ahogy a távolból

képzeled a valóságot,

de ha megtapasztalod, az kegyetlen,

és evvel nem te vagy az egyetlen.

Igen a valóság itt nem rózsaszín

és nincs villany odakinn.

Kicsiny mécses lámpásban világít,

mint egy meséhez illusztráció,

este kimenni, mégis, kereszthalál utáni stáció,

és nem sirat meg senki,

nincs mese, ha kell, ki kell menni.

mert a tanya nem egészen egy nyaraló.

Ahol, megszokod, hogy tálalva a kész,

hogy gombnyomásra múlik el a félsz,

vízsugár öblíti távolra a nyomorod,

illatfelhő burkolja az undorod,

Az életed jól berendezett kalitkába éled,

de a tanya nem ez, kérlek.

Kedves pesti vendég, hirtelen a semmi,

a legsűrűbb elem, ami itt körbevesz,

ha akarod élmény, de lehet, hogy gyötrelem,

mert a tanya él és része leszel, organikusan,

befogad, ha megtalálod falai között a lényeget,

vagy elüldöz, ha benne ami nem ő, azt keresed.

Mert a nyaralókban vár a kényelem, buli, parti,

itt sötét az éj és mécset kell gyújtani,

és hideg a deszka, főleg ha a Göncöl fényes,

de itt szarni is hősies, bár nem oly pihentető,

és rájöhetsz arra, az illata nem is fenyő,

de emlék lesz, mely örökbe eltehető.

A fontossági sorrend teljesen más,

Első, hogy a léthez kell az akarás.

Nem történik semmi magától, nem esik

ki a konzerv mint egy automatából,

itt mindem múlandó, a fal sáros,

Nagyon messzi ide a legközelebbi város.

Kedves pesti vendég, ugye maradsz még?

Gyújtsd meg ezt a mécsest,

s a vályogfalon árnyunk táncol, hallod a ménest,

hogy dübörög a föld a paták alatt?

és hugyozni is bárhol szabad, négy égtájnak