Beleng a kordon, rajta fürtökben lóg a tömeg,

Égnek emelt középsó ujjak, egy null oda és szöglet.

Köpködik a tökmaghéját, a lelátón már senki nem ül,

Csak két kicsiny gyermek, azt hitték, a foci egy játék.

Gól, megadja a bíró, a szektor feláll és lendülnek a karok,

Dühödt kopasz fejeken vadul csillognak a pálya reflektorok,

Őrjöng a törzsszurkolók vérig sértett ösztönlény  hada,

Feláll a két kicsiny gyermek: apu, menjünk innen haza.

Csendes a fradi pálya, a vendetta izű  rangadó után,

S a kölkök helyére leül egy legenda: Albert Flórián.

Megsimogatná buksijukat és egy labdát adna  kezükbe,

én veletek szeretnék játszani, gyertek srácok, irány a fűre.

Milyen lélek emelő a zöld gyep és a fehér alapvonal

S a kapu  lövésre csábít, de mégis passzolj, ez a futball.

Csapatjáték, amelyben rész vagy, a fő az együttes szándék,

Gyerekek, higgyétek el, a foci egy nagyon-nagyon  szép játék.

Két kis fradista lelkét széttiporták aznap este a szurkolók,

Az esemény megszokott medrében zajlott, nem érdekelte a sajtót.

Nem robbant stoplik alatt petárda, nem szakadt le a mennyezet,

Csak Flóri bácsi hullatott értük zöld-fehér könnyeket.

Mikor a kölykök fociznak a grundokon, az iskola udvaron,

Flóri bácsi játékos szelleme meccsre megy azon a napon,

Mindenkinek drukkol, egyformán a szépemlékű sportember,

azt a meccset még nem fújta le senki, egy góllal nyerni kell.

Örök  rangadó ez, míg lecsendesül a békétlenség, az indulat,

Ameddig az ellenség ellenféllé szelidül, a hosszabítás addig tart.

Addig, míg a lelátokon zöldfehér angyalszárnyú a drukker,

A fradipálya  nem lesz többé sörben fetrengő, gyűlölet tenger.