Mennyi erdőt kiirtott az ember,
Máglyákon erős hitek égtek el,
Honnan maradt erő ahhoz mégis,
Hogy híd épüljön zúgó folyam felett?
Húsz év eltelt és most újra erre járok,
Két kicsiny ország, üli furcsa átok,
Erődökből lőréseken kukucskáló emberek
Köré pókhálót szőtt egy furcsa rettenet.
Egymást fürkészi a két ellenséges part,
Ez az oldal a jó a másik rosszat akar.
Kiirtani az ellent, ez a legbiztosabb megoldás,
Mégis, az utolsó mozdulat cövekeket ver.
Felülkerekedik, győz a társas ösztön,
Mert egyedül lenni, a legsötétebb börtön,
És bátortalan léptek indulnak egymás felé,
Kölcsönös gyanakvásokon híd ível át.
Mennyi erődőt emelt itt az ember,
Láncolja még diktátum, trauma, kényszer,
Határokat állít, de a sorompókat már nyitja,
A szögesdrót felett kezet nyújt a szomszédnak.
Húsz év eltelt, most újra erre járok,
Csak én változtam, semmi más,
Lőréseim néha már beszűrődik a napsugár,
Nyitni kéne, kitárni a kapukat már.
Palántázni reményt az irtásra, pusztaságra,
Sokkal többre vágyni, mint cseh tornacsukára
Sőt többre, mint tízváltós szingós favoritra,
Ajándékba békénket vinni át a túloldalra.
