Pingált paraván mögött dús keblű,

Lágy szonettre vetkőző madame.

Földön kimonó, széken a kimenő,

Meztelen árnya táncolva rám feslő.

Spanyolfal takar, magam elől,

Pezsgős éjszakáit szégyellve ízlelem,

Szerelmet dadogok gésák halandzsa nyelvén,

Festett selyem tüzet okád hímzett sárkány.

Szívet sajdít, gránátalmákat hajít

Romlott szépsége elé hódolva borulj,

Rúzsos ajkain forró a sóhaj, balzsam

Kihűlt verejtékbe forgolódó testemen.

Sárban fetrengő alakulat, bamm-bamm,

Tűzparancsra vetkőzik a madame,

Bombázók árnya takar: sötét paplan.

Számban egy slukk, arcomon napalm

Vajh, gondol e még rám kegyed,

Elsötétül  ma a vöröslámpás negyed?

Rám ferdeszemű tank csöve mered

Árokból kérdem, ugye így is szeret?

Lecsukott szemhéj, brokát paraván

Nem tépi fel az ébredés többet

Ennyi ez a sanzelizélt rövidke élet

Őlel a halál, s ön madame, hiába vár.