Vörös fényben az ég alja,
A ravatal előtt ezer gyertya,
Könnyt hullat érte árva Észak Korea:
Hol áldás az éhinség, s a kolera.
Elhunyt, kinek kedvén múlott az idő,
Zuhogott, ha ballábal kelt föl,
S ha nevetett, felragyogott a Nap,
Titkár volt, hadvezír s bölcs pap.
Neve eggyé olvadt az anyafölddel,
Ki lesz utódod, ma még kérdőjel
De mi fentről már téged éljenzünk,
Keményvonalas elvtárs, köszöntünk!
Neved skandálja az örök egység párt,
Végre köztünk, megúsztad, kötél nélkül?
Vártuk már az új főtitkárt,
A természetes halál ért el végül?
Épp ülésezünk, itt a bugyorban
Eszménk lángol, szurokban.
Káderek, gerők és kádárok,
ortodoxok és különutas szakadárok.
Mi kommunisták a materializmus útiján
Indultunk, de ide jutottunk jobb híjján,
Építettek nekünk égi mauzóleumot
Ördögök hugyoznak ránk óleumot.
Fövünk íme a nagy vörös vizeldében,
Ilyen fejezet nincs is a Tőkében,
A dialektikus materializmus tévtan
A pápistáknak mégis igaza van.
Fejedben még indulód zsong,
Istenként éltél lent, most megtudod
Az igazán Bölcs Vezér mire képes
A személyi kultusz ehhez képest...
csak súgom mi, mert figyelnek,
téglaként jelentenek a felkentek,
Itt elfelejtheted sajna a golfot,
Kícsi a rakást játszik Polpot.
A Nagy Diktátor eszközökben,
nem nagyon válogat,
Még te is, elvtársam, vezérem,
Hozzá képest pondró vagy, egészen.
Nézd az eget, mennyi izzó
nukleáris fegyver, máglya,
S ez a rezsim, most ránk ront
Félünk s rettegünk, mint egy vietkong.
Maó, mily szánalmas, mint Hapci,
S hatalmas arzenálunk, a harci?
Ártalmatlan, mint tornászó Makk Marci,
Ha ezt tudtuk volna odalent, baszki.
Öltönyöd nyakig ne gombold
Előlépsz? percig se gondold
Itt örökre tart a pártkongresszus,
Tapsolhatsz magadnak ez a juss.
