Fejezetek egy nyári gyakorlatból avagy kilőttük a Lajos szemét
„ami ózra végződik, az ehető”
Ami ózra végződik az biztosan ehető,
A vegyszeres kanállal a maltózt
Imigyen kanalazta két petrikes cimbora.
„Ha ezt meglátná a gyakorlat vezető”
Sikoltott fel Erzsi, „jelentenem kötelező:
Hülyék vagytok, minden vegyszer mérgező!”
„De Erzsi ez „ózra” végződik, tehát kivétel,
Egyél te is, kell vegyszerkanál? hisz ez étel.”
Így kínáltuk őt, kezünkbe sárga dobozzal
Pofánk teletömve a vegytiszta maltózzal.
A meggyőzéshez kevés a fizkém elégséges,
Világ omlott össze benne: a vegyszer édes?
Gyula, a rakodómunkás
Raklapokon álltak a sósavas üvegek,
S szereztünk alájuk egy alkalmas békát.
Alátoltuk és nyögve belekapaszkodva
Az biz a világért meg se moccant volna…
S ekkor elénk lépett a melák Gyula,
A tagbaszakadt, lazacsuklójú óriás,
Kinek kézfogása olyan képlékeny,
Mintha belecsapnál a tejbepapiba.
S az emelőre tette szőrös mancsát
S icipicit kimozdítva egyensúlyát,
Lazán moccantotta meg rakományát,
Míg meredten lestük el a technikát.
Szlalomozás
A sósavas rekesz másra is jó ám!
Ha van hozzá béka és némi fantázia.
A raktár legyen szlalom pálya,
S hogy érdekesebb legyen a játék,
Ki kellett hajtani a Keresztúrira,
A busszal terhes forgalomba.
Mert azon múlott a szintidő,
Hogyan sorol ki és be a versenyző.
Ha a raklaphoz hozzáért a béka:
Pontlevonás járt azért néha.
Jól elvoltunk, míg a kupakolóba
Átkupakolt brigádunk maradéka.
Kilőttük a Lajos szemét
Halálfejeket ragasztottunk a tűző napon,
Mi tagadás, meleg volt a délelött nagyon.
Velünk volt Lajos is, a címkéket nyomtuk
Az ecetsavanahidridre és kurvára untuk.
De megint, az a sósavval telepakolt rekesz!
Csavarjuk le a kupakokat, lássuk mi lesz!
Hát persze, mint az időzített bomba,
A tűző napon kilőtt a műanyag plomba.
Miután rekesz-fedezékbe bújtunk ketten.
S vártuk mi lesz, oltári nagy csendben.
Dirr és durr, addig pompás volt e játék,
Mígnem Lajost arra hozta a becsületes szándék.
A palackjaink épp ki voltak biztosítva,
Mikor jött, felnyálazni rájuk a halálfejeket.
Üvöltöttünk, hogy fedezékbe, de későn.
Az arcába robbant a sósavas bomba,
„Lajos, ugye látsz még, nyisd ki szemed”
„Látok, de baromira csíp ez, gyerekek”
Ne mondj meg, könyörögtünk, vetődve térdre,
Mert az Irinyibe át leszünk jövőre téve.
S Lajosunk lenyelte könnyét és dühét,
Mert ismerte már a két eszement hülyét:
Nem követtem mindezt el mással,
Mint az osztályréme …………….
