Zsidó viccek és Fedák Sári a gramofonon
I.
Lefüggyönyözött dáridó, mint kéjlovak húzta hintó,
Ez Bécs, a körút, magával ragad a forgatag!
Sercegő gramofon sárgaréz veretes tangót hány.
Felsőcombok sápadnak elő szűk szoknyák alól,
Hosszú szipkák tapadnak túlrúzsolt ajkak közé,
Füstkarikák tánca, fonódó gomolgyó inkognitó.
A sarokba szorulva nyakig zakóba csomagolva
A szorongó félhomály, a talpas csizsolt pohár,
Forgó korongon csillan a szecessziós csillár fénye.
Zsidó viccek fröcsögnek az angyalmintás tapétára
A Röhögés refrénként visszhangzik a primadonnára.
1930 szép tavasza, Wien mély gyászban hentereg.
II.
Virágzó mákföldek a léha országút szélén,
Vasalt csizmák a macsakövön masíroznak
Ágyúcső mered a száradó pizsamákra
Tehénből kibiztosított kézi gránát pottyan.
Vörös a horizont, távol lángol már a Reistag.
Rézgombos mellényzsebben lapul a remény.
Sudár jegenyefák, magyar táj, nádfedél,
Felkelő mosoly, Fedák Sári, János vitéz,
Mint egy forgó színpad, egy kosztumos darab,
A történelem mázas, jelmezbálos forgatag,
A Don tükrében borotválkozó győztes had,
A primadonna öltözője csendes fagyhalál.
Van aki ott, van aki otthon maradt,
S mikor rezzent a csillár, a bomba találat,
Zsidó viccel leplezve, hogy a halál nagy
Úr, még a frontlógósoban is nyomot hagy
Egy telitalálat. Hiába a sercegő hangerő,
Fedák Sári szép asszony, de sohase volt nyerő.
III.
Ej, Sári most is velem vagy, kezembe tartalak.
Az ultit bemondom, 2008-ban, fröccs az aztalon.
Egy biztos, galambom, nemtúl piros a durthmarsom.
A tökhetes most nem nyerő, nem tarol úgy mint
az orosz sorozatvető, de hát bemondtalak,
S már visznek is, lobog a hajad!…
Sárikám, az vigasztal, hogy távol is velem vagy.
Roszs lóra tettünk, mikor kitört a Nagy Vörös,
Majd a fehér terror, nevezzük így, Bécsbe száműzött.
Árnyékod voltam, mikor zsidó viccek nyáladzottak
A szalon tapétázott ázott tivornyáin, emlékszel
Mikor édes hangodon recsegett az a gramofon?
S a B oldal másról fog szólni, ezt tudtuk jól,
De te táncoltál a színpadon s én tapsoltam
A kommunista rezsimben dzsinként osontam,
Átmásztam a börtönrácson, hogy dalolj énekelj,
Gondolatban, míg nem volt Terta magnetofon.
Helyénvaló, hogy ezt a kört is veled bukom.
IV.
Így van ez rendjén, a vesztésre születni kell.
Ketten veszni jobb, mint egyedül túlélni,
Sárikám, szóval én a Balsorsod szólok,
Mindig lesznek méghangosabban zsidózók,
Meztelen csiganyálas csuszamlós fogódzók,
Hamis kombinált bérlettel utazók.
A Nemzeti balsors, a Himunszba ültetett repkény,
Elburjánzott, a repedezett bauxitbeton balkonon,
Kéz a kézben állunk a Duhaj Lajcsis alkonyon,
S a távolban felrémlik, dereng már a Mónika show,
S egymásra nézünk, s hatalmasat nevetünk,
Mint sikamlós zsidóvicc csattanóján, ketten, magunkon.
