Konyhakések tesztje
Egyzser nagyon régen, mikor még a Tiberis és a Gangesz vize összefolyt,
S a szeupernovák fénye örök hajnallá varázsolta az éjszakákat,
Élt egy hatalmas király, a kövek ura,
Gránitból ökle, gyémánt a lelke, s népe a kavicsok hada.
Erős hadserege ellenállt minden kihívásnak, győzhetetlen volt,
Kő hadseregét az elemek támadták, de mindhiába,
Nézte s csak nevetett, elemek, nem tudjátok elpusztítani földemet.
Ám egyszer lágy szellő támadt, oly bársonyos volt,
Hogy beleborzongtak sziklák
Hogy Tiberis és Gangesz e két jóbarát, kik ismerték egymás gondolatát
Sóvárogva utána, féltékenyen egymástól örökre szétváltak.
Látva ezt a kövek ura, mert ő a világ tetején trónolt,
Hirtelen arra gondolt, lám, változik a világ,
Az örörk sérthetelen rend megbolydulni látszik.
S a lágy szellő, mely a folyamok örök barátságát
Felborzolta és medrüket örörkre szétválaszotta,
Tovalibbent és lassan átjárt mindent a világon.
A kavicsok népe ez az érzelemmentes sereg
Olvadozni, rajongani kezdett a szellőért,
Amely óvatosan simítva érdüket hozzájuk ért.
S az ősfolyamok medve gőzt hányva sistergett.
S a kövek ura, aki avilág tetején az égig érő
Sziklatrónján tekintetét birodalmán legeltetve ült,
Hirtelen a magasságtól megszédült,
Forogni kezdett vele a világ, csillagok hullottak körülötte,
Érezte ahogy fogytán ereje, a kőrengeteg, birodaalma ereje,
Olvadozni kezdett, s az olvadt láva már trónját kerülgette.
Bolygók, kik kőből vagytok segítsetek, kiálltott fel az égre.
S Jupiter lánya, IO a kiálltást megértette, üstökösként a hold
Egy éjszaka lehullott a földre.
Éppen a király lába elé, s a király a gyönyörű égi szüzet rögtön
Megszerette és érezte, hogy izzani kezd kő lelke.
Megértte végre, hogy van egy másik lételem, mely nélkül
A kővilág az élettelen nem ér semmit sem.
DE az olvadt láva már lábaeléőtt folyt, látta
Hogy milyen végzetes lesz számára az olvadt kór
Ő sem lesz több, mint olvadt tócsa, izzó pocsolya,
Lehet, hogy a szerelem őt si elolvasztja.
Mert nevezzük nevéne világ kórt, ez bizony
A szerelem volt, az élettelent megbolygatta.
Rendet kell tennem itt, állt fel a király,
Kell egy erősebb penge, egy fém,
Mely kibír bármilyen érzelemet
S csak természetesen csak az enyém.
S erkur ez a ravasz égi róka, aki kapható volt,
Ha jó a tréfa, felajánlotta szolgálatát.
A kőtrón elé hajolt, ravaszan felnézett,
Merkur, aki aabban az időben lakott volt, így szólt,
Krátereim között lakik 3 kovács egy európai egy amerikai és egy indiai.
Elküldöm hozzád, tudományukat veled ó nagy király megosztják.
Merkur, komám, egyetlen sziklaszilárd barátom,
Látom te még nem vagy betege e kórnak,
Segítesz földi sziklasorosmon, hiszek hát a szónak.
Elfogadom, s Hogy lesz-e jutalom, még meg nem momdhatom.
Érkezett is azonnyomban a három kovács, vegyük őket sorra:
Jött az európai, technolófiája fejlett, üllő, fújtató, fogó,
Felsorolni is nehéz a sok kelléket, mit ciepelt.
De milyen volt az amerikai, ezt nehezebb összefoglalni.
Az volt benne a furcsa, hogx olvatag volt, mint egy gyurma,
Minden átmenet nélkül beszélni kezdett, röpiratot osztott,
Majd az olvadó homokba rajzotl egy ábrát, így kell ütni a vasat,
Itt fújtatják, szóval személtetett.
Hát milyen volt a harmadik, az indiai? Ez volt néma, zárva az ajka,
Csak hajlongott, a forró vidékre lotusülésben lekuporgott.
Nem sok jój remélt tőle a királíy
Kaptok 3 napot, míg a kezembe fegyveer adtok, hogy legyőzzem a szerlemet,
Legalábbis, hogy igába hajtsam, ahogy egy uralkodóhoz illik.
Eltelt a három nap, a lávafolyam már atrónt paskolta.
Előáll az amerikai egy jó tervvel: bevonják a tőkét, amit a
Még szilárd trón eladásából kapnak, mert a világpiacon
A szilárd trónért most jó árat adnak és a bevételt fegyverkészítésre fordítjaák.
Ó te barom, szólt a király, mit kapok érte, forró lávát?
Vagy egy nagyada folyékony szerlemet? Na húzz innen, mert agyonverlek!
Jótt az európai ez már nem volt ostoba, gyártott elméletet, megfigyelt:
Nézze uram, ez a zenger nem csak láva tócsa, a felületén úzsik:
Az bizony vas, amelyből konyhakéseket gyártok én. Nem kardot,
Mert az csak ölni jó, de a kés félelmetese, s ha győzünk,
Már pedig fogunk, a megzabolázott női lélek
Használni fogja, mint konyha kést. S egy kard árából több kés kijön,
S ön választhat, mert ugye a személy szabad joga,
Lehet, hogy a konyhakés teszteje után csak egy maradhat.
De a többit szétosztja, azzal boldoguil majd a háreme, a konyha!
Ó te barom, szólt a király, mi lesz akkor, ha a legjobb
Kés nem az enyém lesz, ha tévedünk. Megkaparintja azt a női lélek
Ez a lágy szellő, vagy IO ez a derék szerető, az lesz ám a férfi temető.
Tűnj el innen te balga, vidd a késeid a büdös francba!
Hát te fia, te harmadik, mire jutottál, 3 napig gondolkoztál?
Vagy csak tátottad a szsád? Már lábujjunkat paskolja a láva,
Szólj hát, remélem nem azt mondod, mind hiába?
S hirtelen, fény derül a szemében, de nem a lávatenger fénye,
Hanem a bölcsé: Uram, e jelzőt csak megszoksából használom,
Mert az én uram a rend, a teremtett való, melynek én kádja vaygok csupán:
Befogadom azt a néhány cseppjét ami belém folyt s átadom
Ha sorsom más utakra szólít, de forró e vidék nekem jó itt,
Mert van még gondolatom: Az é késem nem konyhai, de élesebb annál,
Bár nem gyilkos fegyver, az én késem a logika:
Vegyük a dolgokat csak sorra:
Kérdezem én, jó volt e sziklabiztos, megváltoztathatlan lét?
Jó volt-é hogy nem vols sem kezdet sem végzet, hogy nem éreztünk semmit?
Mennyivel jobb, tudjuk, van meleg, még aakkor si ha éget!
Tartsunk mértéket! Miért félt a szellőtőtl, miért hívta égi IO-t?
Miért akart többet, miért nézte le a sok kavics alatvalót?
Mert magát különbnek, többre tartja! Még most sem érti,
Hogy halandó lett, halandóságát az örörk lételv hozta,
A múlandóság és a szerleme is örök, de szét kell válasszuk e kettőt.
Ha nem éli át egyiket sem, marad örörk, megbonthatatlan kristály létben.
Az én késem a logika, törődjünk bele, de élvezzük ezt s sorsunkba.
Az én késem élesebb, Konyhakések tesztjén: csak egy maradhat
Mely szétválasztaja hejyén val dolgokat.
Az én késem fegyver, de nem gyilkos, teremtő logika,
Felbontja a világ rendjét, jóra, rosszra.
De a rossz csak belőlünk fakad, ha sorsunkat kerüljük,
Ha kirűályt játszunk a világ tetején.
Engedje el IO-t, nem az öné, hanem Jupiteré.
Az ő Holdja, nem lehet e földön királyi szajha.
Boruljon le, s legyen kavics, apró,a legapróbbak közül.
A király így tett. Leszállt olvadó trónjáról.
S hirtelen minden ahelyére került, melegslget érzett
Szíve körül, s szétnézett:
S látott maga küröl nem sziklalétet,
Hanem csillogo harmatot, repkedő madarakat,
Zümmögő méheket, csobbanó halakat,
S boldog szerelmes párokat
S felnézett az égre, a Merkuron már élet nem volt,
A Földdé lett e kincs, az életten földé,
Mely így kapta meg kincsét a zserlemet és az életet.
